Bogárzó 100 éves temploma

Magyarország DK-i csücskében, Makó városától légvonalban ÉK-re mintegy 17 km-re, Csongrád és Békés megye határán található a Makó-bogárzói kis templom, mely az idén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. E jeles évforduló alkalmából szeretnénk röviden felidézni a templom a hozzákapcsolódó egyházközség történetét

1. A kereszt

Makó-Bogárzón az önálló hitélet kezdete egy kereszt felállításához kötődik: 1892-ben a jómódú Cs. Varga István és neje, Farkas Julianna egy vaskeresztet állíttatott fel a régi bogárzói iskola előtt. /Ez az iskola a jelenlegi lelkészlak udvarának végén állt./

Ezzel vette kezdetét itt a nyilvános istentisztelet. Templom hiányában a szentmiséket - melyek csak nagyobb ünnepeken voltak - az iskola épületében tartották.

Az első búcsú létrejötte is ehhez a feszülethez kapcsolódott. Mivel azon volt két angyal is ábrázolva, a búcsút a Szent Őrzőangyalok tiszteletére tartották meg szeptember elején. /A régi egyházi kalendáriumban ekkor volt az őrzőangyalok ünnepe; míg ma október elején./

Ezt a szeptember eleji búcsút - az ún. másodbúcsút - mind a mai napig megtartják /a főbúcsú Páduai Szt. Antal ünnepén van/. Ez a búcsú a felnőtteknek a nyári munkák utáni megpihenést, és Istennek a föld terméséért mondott hálaadást, a gyermekek számára pedig a nyári vakáció végét is jelentette egyben, hiszen néhány nap múlva már megkezdődött az iskola.

2. A templom

A tanyai lakosok természetesen nagyon szerették volna, hogy külön templom épüljön számukra, valamint azt is, hogy ne csak nagyobb ünnepeken tartsanak szentmiséket az iskola-kápolnában, s hogy nekik is külön papjuk legyen.

Szerencsés módon vágyaik találkoztak Kayser Lajos prépost, Makó-belvárosi kanonok-plébános /1904-17. később temesvári nagyprépost/ elképzelésével, valamint az ügyet lelkesen támogatta Huber Ferenc is, a bogárzói iskola példás életű tanítója, s így ők ketten indítványozták a város felé a templom fölépítését.

Az akkori nyugtalan belpolitikai viszonyok idején, 1902-07 között Farkas József ült Makó város polgármesteri székében, aki örömmel vette és támogatta a kezdeményezést: 800 négyszögöl telket, a szükséges mennyiségű téglát és cserepet ajánlott fel a templom megépítésére. Az építőanyag helyszínre fuvarozását a környékbeli lovas gazdák vállalták Engedi József vezetésével. Az építéshez elengedhetetlenül szükséges pénz a hívek és a makói esperesség adományaiból jött össze.

A kis templom meglehetősen gyorsan épült, s így felszentelése már 1907. szeptember 1-jén megtörténhetett. A szertartást a Püspöki Hatóság megbízásából Kayser Lajos makói plébános végezte Szíjártó Géza és Csipak Lajos teológusok segédkezésével ünnepélyes keretek között.

A plébános a templomajtó előtt összegyülekezett tanyai és vidéki lakosság jelenlétében átvette a 8 méter széles, 14 m hosszú, 17 m magas toronnyal ellátott, Páduai Szt. Antal tiszteletére egyszerű stílusban épült templom kulcsát Csorba József építőtől - akit gyors és kifogástalan munkájáért külön dicséretben részesített - és átadta azt Huber Ferenc tanítónak, a templomépítő egyesület elnökének. Egyben jelezte a felszentelő plébános, hogy az építkezés a munkabérek emelkedése folytán fedezet hiánnyal küszködik, amiért is felhívja az ünneplő közösség figyelmét, hogy a templomba lépéskor az építés céljaira szánt adományaikat a gyűjtő-perselyben helyezhetik el. 194 korona 91 fillér gyűlt össze; csak néhány név az adakozók közül: Kayser Lajos, Daróczi Jánosné 10-10, Takács Mihály 6, Varga Ferenc 5, Czene Imre, Takács János 4-4, Molnár Gábor, Benák Antal 2-2 koronát, s hogy a kisebb adományokról is megemlékezzünk: Dávid Rozál, Kocsó Rozál és Martonosi Rozál 10-10 fillért adományozott.

A felszentelési szertartás után Kayser Lajos nagyhatású beszédet tartott, majd megáldotta a hívek lobogóját, valamint a templom számára adományozott istentiszteleti tárgyakat.

A felszentelési ceremónia után az olvasókör népünnepélyt rendezett, melynek jövedelmét a templomfenntartási alap céljaira fordították. Ezt követően pedig reggelig tartó táncmulatság kezdődött egy külön, ez alkalomból felállított nagy sátorban.

1916-ig azonban továbbra is csak a nagyobb ünnepeken volt szentmise, ám a hívek ettől függetlenül minden vasárnap összejöttek pap nélküli, ún. "szárazmisére", közös imádságra. A tanyasiak buzgóságára jellemző volt, hogy a nagyböjti időszakokban hetente három alkalommal is keresztúti ájtatosságot végeztek. Az ének vezetőjük Balázs János volt. A templom nagy jótevői közé tartozott Héjja Péter és felesége; ők adományozták a nagyobbik harangot.

3. A bogárzói külkáplánság

Az ezt követő időszakról sajnos igen kevés adat áll rendelkezésünkre. Annyi azonban ismeretes, hogy az 1920-as évek elején a templomkert hátsó részéből /vagyis az egykori régi iskola mellől/ a már korábban említett keresztet áthelyezték a templom elé; a mai napig ezen a helyen áll.

A következő esemény, amelyről tudomásunk van: 1925-ben a bogárzói hívek egy beadvánnyal fordultak a Csanádi Püspökséghez, melyben segélyt kértek templomuk felújításához. Annak, hogy nem egészen már 20 év elteltével sor került az első felújításra, nem az egykori templomépítő mesterek munkájának a minősége az oka, hanem az, hogy a terület kifejezetten mély fekvésű, vizenyős, szikes, tocsogós jellegű.

A templomépítés előtt természetesen igyekeztek valamelyest feltölteni a terepet, de tökéletes szigetelés híján még ez sem akadályozhatta meg a falak fokozatos átnedvesedését.

1928-ban a tanyavilág lakói szép ünnepség keretében emlékeztek meg a bogárzói templom és gazdakör 20 éves fennállásáról. Az ünnepség május 6-án volt, amelyre Glattferder Gyula megyéspüspököt is várták. Mivel elfoglaltságai miatt személyesen nem tudott megjelenni, ezért helynökével, Sopsich Jánossal képviseltette magát. A gazdag programban szerepelt többek között: jubileumi istentisztelet, ünnepi ebéd, köszöntők, emlékirat s emléktárgyak átadása az ünnepelt Huber Ferenc igazgató-tanítónak, népünnepély, valamint táncmulatság.

A tanyavilág lelkipásztori ellátásban - önálló lelkészség híján - alig-alig részesült. A húsvéti gyónás és áldozás Szabó Ferenc /1916-67 között Makó-Újváros lelkésze, majd plébánosa/ kiszállásainak köszönhetően minden évben megtörtént. Az előkészítő oktatás minden esetben az iskolákban történt. Ezek két körzetben voltak csoportosítva; az egyik a "Rákos" körzet /ide a Mezőhegyes úti, a Járandó széli, a Rákos tanyaszéli, a Rákos tanyai, a Komlós úti belső, a Komlós úti külső és a Dáli tanyai iskolák tartoztak/, a másik az "Igás"körzet /ide pedig az Igási, az Ugari, a Csókási, a Bogárzói, a Hatrongyosi, a Békés úti, a Sürütanyai, a Papháti és a Lele úti iskolák tartoztak/. Az iskolák nagy száma, valamint jókora területen való elhelyezkedésük indokolta, hogy a húsvéti gyónásokra, ill. áldozásokra már hamvazószerdától sor került. Ehhez Szabó lelkész a püspökségtől kért és kapott engedélyt.

Az 1928/29-es tanévben az előbbi körzetben 222, az utóbbiban 352 gyermek végezte el húsvéti áldozását; Bogárzóban 16 elemi iskolás, 14 gazdasági ismétlő iskolás, valamint 17 levente. /A tanító Bogárzóban ekkor Barabás Anna volt./ Az 1929/30-as tanévben pedig 712 növendék és levente járult a szentségekhez. Még egy adat a bogárzói gyerekekkel kapcsolatban: az 1931/32-es tanévben 41-en íratkoztak be az elemi iskolába ; felekezeti megoszlás szerint: 27 római katolikus, 10 református, 2 görög katolikus, 2 evangélikus.

Hamarosan változások történtek a makói plébánia éltében: az eddig hozzátartozó Makó-újvárosi külkáplánságot 1933. szept. 1-i hatállyal leválasztották róla és önálló plébániává szervezték. Ezzel az újvárosi hívek régi és jogos vágya teljesült. A püspökség becslése szerint az új plébániához kb. 5000 lélek tartozott, s ebből mintegy 2000-en /!/ a város környéki tanyákon éltek. A plébánost ettől kezdve hamarosan káplán is segítette a munkájában.

Ugyanakkor még ez évben létrehozta a Püspöki Főhatóság a Makó-Bogárzó tanyai külkáplánságot, amely hamarosan a már önállósult Makó-újvárosi plébánia hatáskörébe tartozott. Mindezen változtatások a makói esperesi kerület javaslatára történtek.

Bogárzóban a rendszeres lelkipásztorkodás alapjait Szabó Ferenc vetette meg. Személyesen járt ki autón, vagy kocsin szentmisét tartani, szentbeszédet mondani, ill. gyóntatni. A nagy terület és sok misézőhely miatt egy-egy helyen havonta csak egy misét tudott bemutatni; így pl. minden hónap első vasárnapján Rákoson, ill. a Komlós úti külső iskolában, a másodikon Igáson, a harmadikon Bogárzóban, a negyediken pedig Csókáson.

1936-tól lett pénztárkönyve és gondnoka a bogárzói kis templomnak Molnár Gábor személyében, aki 1941. szeptember 1-ig töltötte be e tisztséget.

4. Bogárzó első lelkészei

4.1. Mag Béla

A bogárzói külkáplánság megalakulása után hamarosan nyilvánvalóvá lett, hogy a Makó-újvárosi plébánia papjai e jókora térség lelkipásztori gondozását csak jelentős nehézségek árán, és nem kielégítő gyakorisággal tudják biztosítani. Ezért a püspökség 1941.szeptember 1-i hatállyal megalapította a helyi lelkészséget.

Mag Béla, a szegedi dóm káplánja, miután a nyári vakációja során értesült az újonnan létrehozandó lelkészség tervéről, az 1941. augusztus 3-án írt levelében jelezte Püspökének, hogy amennyiben neki nincsen más jelöltje és megbízna az ő személyében, akkor szívesen vállalná e tisztség betöltését, valamint ígéretet tesz, hogy azt kinevezése esetén teljes odaadással fogja betölteni. Glattfelder püspök Mag Bélát nevezte hát ki bogárzói lelkésznek, aki valóban állta szavát: A tehetségű és buzgó fiatal pap 7 éves itteni működése igazi felvirágzást és komoly gyarapodást hozott a lelkészség életébe. Mivel ideérkezésekor lelkészlak még nem volt, ezért egy ideig az akkori tanítóval, a még nőtlen Gémes Istvánnal lakott együtt az iskola épületében. 1942 tavaszán azonban – köszönhetően tk. Dr. Csepregi Imre Makó-belvárosi esperes-plébánosnak - megkezdődött a lelkészlak felépítése, mely még az év őszére el is készült, s így abba Mag Béla beköltözhetett.

Mag Bélára azonban nemcsak a lelkészlak felépítésének a feladata várt, hanem egy más jellegű, sajátos kettős-jellegű építkezés is. Az 1942. január 5-én, Csepregi prépostnak írott beszámolójából kiderül, hogy ideérkezésekor "a legnagyobb elhanyagoltságban áll itt a makai tanyavilág szinte körzővel kiszámított közepén ez a kis templom. Kívül-belül omlik róla a vakolat, ablakai csak jelképesek, a vízszintes mennyezeten nagy vizes foltok, oltár, szobor csupa penész. Egy fehér miseruha és a Prelátus úrtól kapott kehely a felszerelése.1907-ben építették, de azóta komolyabb javítást aligha végeztek rajta. Mintha nem lett volna gazdája". Mag Béla össze is hívta hamarosan egy vasárnap délután az iskolába a híveket, s eléjük tárta "amit ők maguk is tudnak és látnak, hogy ez a templom nem maradhat így. A falak kívül-belül, az ablakok, a tető, minden alapos javításra szorul. Bővíteni is kellene, nincs csatornája, istentiszteleti felszerelése, szükség lenne kis sekrestyére is...". S mindezek Mag Béla buzgolkodásának és kiváló szervezőkészségének köszönhetően sorra meg is valósulnak: az eredetileg mintegy 14 m hosszúságú épületet - hozzávetőleg - 21 méteresre bővítették, sekrestyével látták el, leromlott állagát pedig kijavították. Az épületek gondja mellett azonban a hívek lelki dolgok terén való elmaradását is igyekezett orvosolni: "Vasárnap délutánonként a litániák keretében bevezettem a felnőttek oktatását a Katekizmus kérdései alapján. Ismertettem velük a Jézus Szíve tisztelet áldásait is. (1941)Október első péntekén volt két gyónó, novemberben nyolc, most már húszon felül vannak. Karácsonyra is többen elvégezték gyónásukat. Elkelt 50 db Jézus Szíve naptár, húszan előfizettek a 'Szív'-re".

Midőn a szovjet csapatok 1944 őszén Bogárzóhoz értek, Mag Béla nem menekült el, hanem teljes papi ornátusban, ministránsokkal együtt a katonák elé vonult ki, akik így egy ujjal sem bántották őt, ill. a bogárzóiakat. Sőt, miután szentelt vízzel meghintette őket, a katonák keresztet vetettek magukra, és megcsókolták a "pópa" kezét.

Tanító híján pedig az 1945/46-os tanévben Mag Béla végezte a 26 tanyasi gyermek oktatását, s így nagy szerepet játszott abban, hogy az ifjú nebulók nem vesztettek tanévet. A gyermekekkel, fiatalokkal és a családokkal való foglalkozást tekintette elsődleges feladatának, melyek végzése azonban komoly gondokba ütközött, s ezek a járhatatlan utak (késő ősztől tavaszig), valamint a nagy távolságok. "Van kilenc iskolám. A helybélit nem számítva, a legközelebbi oda-vissza 6 km. A legtávolabbi 20 km-re. A többi 12-14 km-re. Ebből föld út mindegyik megközelítésénél 6, illetve 10 km". Hasonlóképpen komoly fizikai terhet jelentett a rendszeres vasárnapi misék megtartása is az igási (11 km), a rákosi (12 km), a csókási (13 km) és a mezőkopáncsi (20 km) iskolákban. Működése legelején jelezte is Csepregi prépostnak, hogy feladatai maradéktalan teljesítéséhez mindenképpen szüksége lenne egy lóra és egy ún. kétkerekű kordéra, még ha ezek beszerzése és tartása nagy terhet róna az egyházközségre. "Bár nyugodt a lelkiismeretem, mikor úgy reggeltől estig tartó gyaloglások után fáradtan hazaérek, hogy megtettem a kötelességem, de úgy érzem, hogy fél munkát végzek. Igazi pasztoráció és nevelés errefelé csak az említett módon lehetséges".

Ugyancsak az ő ideje alatt kezdődött el a bekötőút építése; igaz, jó sokáig elhúzódott, hiszen csak 1948 Pünkösd vasárnapjára épült meg.

A templomgondnokságot 1941. december 31-től Héjja Péter látta el, őt pedig Bagaméri Imre követte 1947. december 31-től.

Mag Béla 1948. október 30-ig működött Bogárzón, s a következő sorokkal búcsúzott el szeretett híveitől:

Kedves Testvéreim!

A csanádi Püspök Úr kinevezett Nagykamarás község plébánosává. Itt hagyom tehát a makói tanyavilágot, ahol nyolcadik éve működtem. Itt hagyom a makói tanyavilág szorgalmas, derék lakóit, akiket szerettem és akikkel a legnehezebb években együtt voltam.

Szeretnék mindenkitől külön-külön búcsút venni, de nincs rá időm. Ezúton is köszönetet mondok az Egyház, a templom bővítése, szépítése és a plébánia felépítése érdekében hozott áldozataitokért, adományaitokért és a velem szemben tanúsított jóságotokért. Isten áldjon meg Mindnyájatokat testi és lelki javakkal!

A hívek közösségétől a bogárzói templomban Vasárnap 11 órakor mondandó szentmisén veszek búcsút

Mag Béla plébános

4.2. Gyurkovics Béla

Gyurkovics Béla 1948. október 30-án vette át a lelkészséget és a templom pénztárkönyvét. Itteni működése 1950 őszéig tartott. Erre az időszakra így emlékezik vissza:

"Csanádpalotáról kerültem Bogárzó tanyára a plébánosi vizsga letétele után. Tizenkét tanyasi iskolában tanítottam hittant. Ezek: Bogárzó, Rákos, Tótkomlós úti belső, Mezőhegyes úti, nagykopáncsi, olykor a békéssámsoni tanyai iskolában is. Öt misézőhely volt abban az időben: Bogárzó, Igás, Csókás, Rákos, Kopáncs, s minden ötödik vasárnap, valamint Karácsony, Húsvét és Pünkösd másodnapjain Nagykopáncson. Kerékpárral jártam ezekhez az iskolákhoz és lovaskocsival a misézőhelyekre.

1949-ben Dr. Csepregi Imre prelátus-plébános úr /Makó-Belváros/ kis NSU 100-as 50 kcm-es motorkerékpárt is juttatott a lelkészségnek. Amikor az időjárás és útviszonyok engedték, ezzel is közlekedtem. Jóleső érzés volt a tanyavilágban lenni, amikor még nem zilálták szét a tanyavilág életét a mezőgazdaságot tönkretevő téeszesítéssel. Az iskolákba is szabadon járhattam hittant tanítani. 1950-ben kaptam a beosztást medgyesbodzási plébániára."

4.3. Szűcs József

Szűcs József szalézi szerzetes volt, aki a szerzetesrendek 1950-ben bekövetkezett feloszlatása után Balassagyarmatról került Bogárzóba. Eredetileg egyik rendtársa - Pintér József teológiai tanár - kapott ide dispozíciót, de gyenge egészségi állapota miatt nem tudta vállalni e jó fizikumot kívánó helyet.

Szűcs páter tehát 1950. október 14-én lépett elődje helyébe és közel 6 évet töltött el a bogárzóiak lelkipásztori szolgálatában. Mindvégig jól érezte magát; visszaemlékezése szerint különösen májustól volt szép a vidék egészen az őszi esős, sáros időszakig. A híveivel is jó kapcsolatot alakított ki, - jól lehet, azok meglehetősen zárkózottak, s egy kissé félénkek voltak. Csak a legvégső esetben keresték meg a lelkészt, így neki kellett szüntelen látogatásokkal fenntartani a kapcsolatot nyájával. Ebben jó szolgálatot tett neki motorkerékpárja. Az atya egyedül élt a lelkészségen. Főtt ételt is csak ritkán evett. Néha kapott vasárnaponként egy-egy ebédmeghívást.

A lelkiélet tendenciája - ha nem is erősen, de – csökkenést mutatott. Bogárzóban minden vasárnap volt szentmise, a többi misézőhelyen /Igás, Rákos, Csókás, Kopáncs/ pedig havonta egy alkalommal. A bogárzói templomban átlag 30-40-en, míg pl. Rákoson, vagy Csókáson 50-60-an vettek ezeken részt. Gyónók, áldozók mindenütt kevesen voltak. Ennek oka részint a - II. Vatikáni Zsinat előtt érvényben lévő - szigorúbb böjti fegyelem volt, valamint az, hogy a fiatalok nagy része már szombaton beutazott Makóra, hogy ott egy kicsit szórakozzon, s templomba is ott látogasson el. A búcsúkon viszont rendszeresen sokan voltak /főleg az őszin/, gyakran nem fértek be a templomba. Elsőáldozás minden évben volt /20-30 fő/, az 1953-as bérmálkozáskor pedig közel 100 fiatal bérmálkozott meg.

A hitoktatás helyzete ekkortájt még tűrhetőnek volt mondható. Az elődje által már említett 12 iskolában hitoktatott Szűcs József is, hétfőtől-szombatig, naponta két helyen. A tanítókkal is viszonylag jó viszonyban volt, akik többé-kevésbé "elnézték" a hitoktatást. Kisebb konfliktusa csak a Mezőhegyes úti iskola erősen kommunista érzelmű fiatal tanítójával volt.

Egy alkalommal az atya nem a lelkészség területére, hanem Makóra kapott hitoktatási engedélyt, így a tanyasi iskolák hitoktatását Holló István káplán /Makó-Újváros, 1952-53/ látta el rendszeres kijárásokkal.

Szűcs József 1956 augusztusában kapott kinevezést Csorvásra, s helyébe az ottani káplán, Hidas Vilmos került.

5. Az önálló bogárzói lelkészség

5.1. Hidas Vilmos

Hidas Vilmos - domonkos rendi szerzetes, 1950-től egyházmegyés pap - 1956. augusztus 27-én érkezett Bogárzóba. A lelkészséget hivatalosan szeptember 1-én vette át. A megérkezését követően nagy munka várt rá és segítőire, hiszen a szeptember 2-án tartandó búcsúra illett szépen kitisztítani, kitakarítani a templomot és a lelkészlakot. Munkájához állandó segítséget nyújtott özv. Havasi Istvánné és nevelt leánya, Nagy Mária, akik előző helyein szintén a segítői voltak.

Az 1957-es év jelentősebb eseménye a májusi elsőáldozás és az azzal egyidejűleg megtartott bérmálkozás /32 ill. 107 fő/ volt. Ugyanakkor szóba került a lelkészség önállósulásának a kérdése is- amit egyébként a megyés-főpásztor indítványozott és támogatott a helyiek nagy örömére - lévén, hogy Szabó Ferenc Makó-újvárosi plébános bizony meglehetősen elhanyagolta a kis templom támogatását és gondozását.

Az ügy 1958 májusában folytatódott. Dr. Szilas József, a püspökség küldötte tárgyalásokat folytatott Borsos József makói főesperessel, Szabó Ferenccel ill. Hidas Vilmossal. Szabó Ferenc mindent megtett a lelkészség önállósulása ellen, ennek ellenére létrejött a megállapodás. Így a Makó-Bogárzó tanyai lelkészség 1958. március 31-én hivatalosan is önállósulást. Május 25-én pedig az új egyházközség tagjai - a püspökség részéről kiküldött - Inczédy László apát előtt letették az esküt. Az elnök Tóth Sándor, a pénztáros Horváth Antal, a gondnok pedig Bagaméri Imre lett. A többi tagokat a filiák arányában választották meg.

Hidas Vilmos mintegy 3 éves itteni működése alatt számottevő javulás történt a hitéletben. Megérkezésekor gyakorlatilag nem volt áldozó, azonban a lelkészségen lakók szép példája lassan felkeltette a vágyat az oltáriszentség vétele iránt, s így fokozatosan megnőtt az áldozók száma /kb. 20-25 fő misénként/. Hasonlóképpen javult a vasárnapi szentmisék látogatottsága is; Bogárzóban átlagosan 80 fő, míg a filiákban 30-40 fő vett részt.

A hitélet fellendítésében jelentős szerepet játszott - a már korábban említett Nagy Mária templomgondozó, sekrestyés. Megszervezte a templomkert megszépítését, így pl. virággal vetették be a feltört parlagot. A ministránsoknak szoknyát és ingeket varrt. A fiatalokból külön kórust szervezett. Az énekkar, valamint Erki Kis István kántor hegedű, ill. harmónium játékának is köszönhető, hogy az énekes esküvők egyre népszerűbbek lettek, s a fiatal párok közül már csak kevesen mentek el távolabbi, nagyobb helyre házasságot kötni.

A templom berendezési tárgyai is gyarapodtak. Csorvásról, a Szvetits tisztelendő nővérektől egy szép Szt. József szobrot, a Szeged-móravárosi plébániától pedig egy Szt. Antal szobrot kaptak ajándékba. Névtelen jótevőktől szőnyegeket, egy tanárnőtől pedig karácsonyi betlehemet kapott a kis templom. Egy édesapa pedig – kisfia balesetből történő felgyógyulása után - fogadalomból elkészítette kovácsolt vasból, ill. diófából az áldoztatórácsot.

Hidas Vilmos itteni működésére esik a templompadok házilagos lefestése, a templomtorony tetőszerkezetének fölújítása, ill. a torony, a kereszt és a gömb átfestése, valamint a plébánia udvar körülkerítése.

Hidas páter motorral nem rendelkezvén, kerékpárral volt kénytelen ellátni a jókora terület, és a több, mint 10 tanyasi iskola lelkipásztori szolgálatát. Mivel ezt huzamosabb ideig nem tudta teljesíteni, ezért megpályázta, majd el is nyerte a megüresedett pusztaföldvári plébániát. Híveitől 1959 októberének utolsó vasárnapján búcsúzott el.

5.2. Borsos Ferenc

Hidas Vilmos helyébe a Püspöki Főhatóság a fiatal, motoros, autós papot, Borsos Ferencet nevezte ki. Ő alig 1 évet töltött Bogárzóban. Kevés adat is maradt ránk ténykedéseiről. Amit vele kapcsolatban tudunk: átjárt a szomszédos kocsmába az emberekkel beszélgetni, harmonikázott nekik, hajat nyírt, motorjaikat javította, sőt még a lovagláshoz is értett.

5.3. Mag Lajos

Mag Lajos 1960. szeptember 22-én érkezett meg Bogárzóba. Elődjétől a lelkészséget és a templompénztárkönyvet október 7-én vette át. Ekkor mintegy 800 megkeresztelt katolikus tartozott a lelkészéghez.

Első dolga mindjárt a tanév elején elmaradt hittanbeíratások ügyének az intézése volt. Buzgalmának köszönhetően Bogárzón már október 7-én elkezdődhetett a hitoktatás, de pl. Sürütanyán csak december 5-én, míg Csókáson - hosszas várakozás után - december 19-én. Ekkortájt már nagyon érződött az Állami Egyházügyi Hivatal nyomása a hitoktatás területén, ennek ellenére Mag Lajos egész itteni működése alatt mindent megtett a hitoktatás fennmaradása érdekében.

Mag atya több, mint 5 évet töltött Bogárzóban. Példamutatóan végezte lelkipásztori feladatait. Igyekezett minél jobban megszervezni és ünnepélyesebbé tenni a főbb ünnepeket, de nem rajta múlt, hogy a kis templom nem mindig telt meg még ekkor sem. Így pl. az adventkor szokásos hajnali misék kántor és hívek hiányában rendszeresen elmaradtak. Volt, hogy a karácsonyi betlehemes játékot sem tudta betanítani a gyerekeknek, valamint, hogy Virágvasárnap a passiót egyszerűen csak felolvasták. Azonban, mint minden papnak, neki is akadtak nagyszerű segítői a hívők közül. Ilyen volt pl. Bagaméri Imre templomgondnok, aki példás becsületességgel 19 éven át viselte tisztségét, amelyről 1965. szeptember 5-én köszönt le. Utóda Kristó Gyula lett.

Az elsőáldozók száma 1961 és 1965 között a következőképpen alakult: 10, 8, 10, 6 ill. 8 fő. Bérmálás 1962-ben volt, 70 fő részvételével. Rendszeresen megszervezte a nagyböjti három napos lelkigyakorlatokat, valamint mindig biztosította vendég szónokokkal a nyár, ill. ősz eleji búcsúk ünnepélyességét. Látogatta híveit, a betegeket. Nyájáról így vallott: "A hívek nem voltak rosszak. Kimondottan pap- és vallásellenes nem volt, hitetlen néhány, közömbös már sok."

A templom és a lelkészlak karbantartását és felújítását illetően időrendi sorrendben a következő munkálatokat végezték el:

- 1961 augusztusában szigetelik a nedves templomot

- 1962 őszén leverik a templomról a vakolatot, hogy jól kiszáradjon

- 1963 májusában javítják a tetőt és a villámhárítót

- 1963 szeptemberében vakolják a templomot kívül és belül

- 1964 húsvétja után a szentélyt és a sekrestyét mozaikkal rakják ki

- 1964 júliusában szerelik be a templomba a villanyvezetéket

- 1964 augusztusában történik a templom külső és belső festése

- 1965 júliusában szerelik be a villanyvezetéket a lelkészlakba

- 1965 augusztusában festik ki a lelkészlakot

Talán ez a felsorolás is jól érzékelteti, hogy Mag Lajos mennyire a szívén viselte a rábízottak lelkipásztori szolgálatát. Közvetlen utóda a Historia Domusban - melynek elkezdése szintén Mag Lajos érdeme - így ír róla: "Munkáiért nem kapott címeket -, talán még dicséretet sem. Gondolom, nincs is sok szüksége rá. Érdemei másutt vannak feljegyezve."

5.4. Bacsilla Sándor

Bacsilla Sándor 1966. május 3-án kapta meg a Bogárzóba szóló kinevezését és május 25-én foglalta el új helyét. Saját megállapítása szerint ő került ide legidősebbként - 47 évesen - azon lelkészek között, akik valamikor is e helyre kapták dispozíciójukat.

Korához képest ő is lelkesedéssel vetette bele magát a tanyavilág - fizikailag kétségtelenül embert próbáló - pasztorálásába. Csakúgy, mint elődjének, neki is szembesülnie kellett a hitoktatás csaknem teljes ellehetetlenítésével, ennek ellenére mindent megtett a további hittan tanítás érdekében. Erőfeszítései azonban nem jártak sikerrel, sőt! Így pl. az 1966/67-es tanévben a lelkészség területén működő 9 iskola 130 katolikus vallású tanulója közül csak 7 /!/ volt hittanra beíratva. Ez is azt mutatja, hogy milyen "eredményesen" működtek a beiratkozásokkor hivatalból kirendelt ún. "lebeszélők." A tanítók is azzal érveltek, hogy nem tesz jót a gyermekeknek a kettős nevelés. A megfélemlített szülők azzal magyarázták gyermekeik hitoktatásról való távolmaradását, hogy ellenkező esetben rosszabb jegyet kapnak, nem veszik majd fel őket felsőbb iskolába, és nem akarják, hogy csúfolódás érje őket társaik részéről. Az egyik családapa, akinek két legénykori fia volt - a Historia Domus tanúsága szerint - így nyilatkozott ez ügyben: "Tuggya, nem is igen meröm űket bíztatni, mer ezek tanútak, oszt űk tuggyák jobban."

Hasonlóan egyre jobban csökkent a templomba járók száma is. A vasárnapi miséken Rákoson voltak a legtöbben, mintegy 20-30 fő, Bogárzóban csak 15-20-an. Igáson előfordult, hogy olyan hónap is volt, amikor senki sem vett részt a szentmisén. Azonban még a nagyobb ünnepekkor, a búcsúkon is erőteljes visszaesés volt tapasztalható a hívek számát illetően. A 4-5 évvel ezelőtti mintegy 300 fő helyett a bogárzói búcsúkon csak 100-120-an vettek részt. Ezt a jelentős mértékű visszaesést egyrészt a lakosság egyre nagyobb méreteket öltő elvándorlása, /pl. működésének első két éve alatt több mint 50 család költözött el, vagy bontotta le tanyáját/, ill. a hivatalos ateista-kommunista propaganda magyarázta.

Bacsilla Sándor – aki egyébként az egyházmegye legkiválóbb gyermek és ifjúsági lelkipásztorának számított, s éppen emiatt nem véletlenül helyeztette az Állami Egyházügyi Hivatal e távoli tanyavilágba - elődjéhez hasonlóan, 4 év alatt tervezte végiglátogatni - főként házszentelések alkalmával - a mintegy 400 tanyát. 1967 Vízkeresztjét követően meg is kezdte látogatásait,de 63 család fölkeresése után lebetegedett, s ez egészen március elejéig eltartott. Az év során június végétől augusztus végéig újabb betegsége miatt távol volt Bogárzótól. Majd szeptember elején Romániából áthozta beteges édesanyját, akit novembertől fél éven át ápolni kényszerült. Továbbá, házvezetőnő hiányában teljesen ráhárult a főzés, a takarítás, az orvosságok beszerzése és az egyéb házkörüli munkák elvégzése. Nem csoda, hogy ilyen körülmények között képtelen volt maradéktalanul teljesíteni lelkipásztori teendőit.

Mindezen gátló tényezők ellenére évről-évre előkészítette az elsőáldozásra /1966: 14 fő, 1967: 11 fő, 1968: 10 fő/, valamint a bérmálkozásra /1967: 50 fő/ készülőket. Az egyházi hozzájárulás összegyűjtésében Török Sándor világi elnök volt nagy segítségére.

A lelkészlak körül végeztetett főbb munkálatai a következők voltak: 1966-ban mozaik lapokkal kikövezte a konyhai folyosót, valamint járdát rakott le a háztól a kútig, ill. a szeneskamráig. A templomkertbe orgonát telepített. 1967-ben pótolta és megjavította a tönkrement kerítéseket, valamint bevakoltatta és kőporoztatta a paplakot. A mezőkopáncsi templom renováltatása ügyével két ízben is próbálkozott, de a püspökség anyagi hozzájárulás hiányában nem tudott élni az Országos Műemlék Felügyelőség által felajánlott 10.000 Ft-tal.

Bacsilla Sándor úgy vélte, hogy nem tud eleget tenni az itteni kívánalmaknak, valamint szerinte "Bogárzó agonizál". Mindezt hanyagságának és alkalmatlanságának tudta be. Hanyagságának, mivel megelégedett azzal, hogy a hívekben meglévő sovány vallási igény kielégítésére szorítkozzon; alkalmatlanságának, mivel - ő, aki 23 éven át főként gyermekek pasztorálásával foglalkozott - érezte, hogy nem ismeri eléggé a tanyasi népet, nem tud velük kellő kontaktust teremteni. Családlátogatásai során a legtöbb helyen közönnyel találkozott. Megdöbbentette a szülők vallási közönye és a hitoktatással való szembehelyezkedése. E helyzetből nem látott kiutat, nem volt új ötlete. Ezek után érthető, hogy tanácstalanná vált és kedvét vesztette, majd a püspökségtől az áthelyezését kérte.

Bacsilla Sándor kérelmét a püspökség elfogadta és Kétegyházára helyezte át plébánosnak; egyúttal kinevezte 1968. december 1-től Mádai Richárd püspöki tanácsost, Makó-újvárosi plébánost a bogárzói lelkészség adminisztrálására.

Bacsilla atya 1969. január 3-án átadta utódjának a lelkészséget, s minthogy ez nem ott lakott, ezért kioltotta az örökmécsest. Január 9-én költözködött el véglegesen Bogárzóból.

5.5. Galbács Dénes

A lelkészlak több mint egy évig állt lakatlanul, egészen Galbács Dénes, az új bogárzói lelkész l970. április 14-én történt megérkezéséig. Első dolga az volt, hogy a paplakot lakhatóvá tegye, s a kémények nyílásait a rájuk telepedett csókáktól megszabadítsa.

Az első vasárnap 30-40 hívő vett részt a szentmisén. A következő alkalmakkor sem növekedett a gyónók, ill. áldozók száma /2-3 fő/. Minthogy néhány gyermek jelezte elsőáldozási szándékát, ezért az előkészítő foglalkozásokat a szentmisék után tartották meg.

Az elkövetkező időszakban a Maroson kialakult árvízveszély /1970 nyár eleje/ a viszonylag mélyen fekvő térségre káros kihatással volt, ugyanis a magasan álló víz elborította a templom környékét, s ezzel kárt tett a lelkészlakban, de különösen a mellette levő gazdasági épületben.

Az ősz folyamán egy régen nem látott egér- és patkányjárás bolygatta meg a lelkészség életét, de szakember segítségével véget vetettek neki.

Javításra került a templom harmóniuma is, melyet jutányos áron sikerült elvégeztetni.

A bogárzói lelkiélet alakulását a továbbiakban jelentősen befolyásolta a lakosság nagyarányú elvándorlása. Így pl. Erki Kis István és családja elköltözése /1974/ nagy veszteséget jelentett a lelkészség számára, hiszen a családfő aktív szerepet játszott az egyházközség életében.

Az év főbb ünnepeit leszámítva továbbra is csak a nyár és ősz eleji búcsúk hoztak egy kis fölpezsdülést. Mindegyik bérmálás /1972, 1977, 1981/ után javulás volt tapasztalható a hitéletben, mint ahogyan az 1976-os, ill. 1977-es nagyböjti lelkigyakorlatokat követően is /vezették: Dr. Lotz Antal kövegyi plébános, ill. Bánfai Imre szabadkígyósi lelkész/.

1979 tavaszára pedig elkészült - hosszú idő után - az új liturgikus előírásoknak megfelelően a szembemiséző oltár, amely a már korábban megszüntetett csókási iskolakápolna oltárának egy részéből lett kialakítva.

A továbbiakban történt kevés számú esemény közül megemlíthető még az új makói kerületi esperes, Katona Pál, Makó-belvárosi plébános látogatása.

Galbács Dénes atya minden elődjét megelőzve a legtöbb időt töltötte a bogárzói lelkészségen, 1986 októberéig volt itt. Ezt követően új állomáshelyén, Gádoroson szolgált, majd onnan - immáron nyugalmazott plébánosként - visszatért Bogárzóba, s napjainkig is ő látja el a kis templom lelkipásztori szolgálatát.

E hosszú időszak alatt a következő jelentősebb munkálatok történtek:

- 1976 a korábbi évek bel- és magas talajvizei miatt súlyosan sérült, majd kártyavárként összeomlott gazdasági épületnek az újjáépítése

- 1977 a templom külső renoválása

- 1991 a templomtorony süvegének és a templomhajó 3 ablakának kijavítása

- 1993 a telek kerítésének rendbehozatala

Befejezés

A bogárzói templom és lelkészség történetét röviden áttekintve jól látható, hogy miként jöttek létre - egy élénk és virágzó életet élő tanyasi közösségben - az ott élők lelkéből fakadó természetes vágyként a hitélet alapjai. Ennek első kifejeződése volt a kereszt fölállítása, s ezt követte - mintegy szükségszerű folytatásként - a templom fölépítése.

Sajnálatos módon azonban a templom, ill. e tanyavidék nem kapott rögtön külön papot /vagy még inkább papokat/. Ennek következtében nem alakult ki elmélyült vallási élet, és nem születtek meg a helyi vallási hagyományok, melyek a későbbiekben nagy szereppel bírtak volna.

A templom felépítését követően több, mint 30 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Bogárzónak külön papja legyen, s több mint 50 évnek, hogy önálló lelkészséggé válhasson. Ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy a térségben nem alakulhatott ki öntudatos, igazán "nagykorú" keresztény élet. Ezek után a legkevésbé sem lehet azon csodálkozni, hogy az 50-es években elkezdődő és a 60-as években az állam részéről tovább folyó kemény és módszeres vallásellenesség úgy tette tönkre - szinte egy csapásra - a helyi lelki-vallási életet, mint hirtelen betörő tavaszi fagy a virágzó gyümölcsfákat. Így érthető meg, hogy a hagyományok, a gyökerek nélküli hitélet és az ideológiai-politikai nyomás következtében miért is fordultak szembe a szülők oly tömegesen a hitoktatással, miért esett vissza hirtelen és nagy mértékben a templombajárók, elsőáldozók stb. száma.

A Kádár-korszak alatt bekövetkezett - viszonylagos - fellélegzéskor pedig a tömeges elköltözések pecsételték meg a lelki-vallási élet sorsát, hiszen hívek hiányában - még ideális körülmények között is - nem jöhet létre semmilyen formájú egyházközségi élet. A tanyai lakosság elvándorlásában nagy szerepet játszott a téeszesítés, ill. a meglehetősen hátrányos infrastrukturális helyzet.

Napjainkra tehát nem csak a szép kis bogárzói templom vált kihalttá, hanem a környező tanyavilág is. Írásom azonban nem mementó-jellegű akar lenni. Sőt, sokkal inkább felhívás kíván lenni e pusztai templomban rejlő számtalan lehetőség felé. Így többek között szóba került már - a 60-as években Franciaországban alapított - "Nyolc boldogság" nevű, modern-jellegű szerzetesközösség hazai képviselői egy részének itteni letelepedése. Szerintük azonban mindez várat még magára, mivel viszonylag Magyarországon kevesen vannak. Pedig, ha itt letelepednének, még gyermekzsivaly is megtörné a puszta csendjét, mivel tagjaik között vannak családosok is. Saját ellátásukról az általuk megtermelt javakból gondoskodhatnának, és bizonyára szép és komoly lelkiséggel töltenék meg a kis templomot, a közel-távolban lakók egyaránt nagy örömére.

A konkrét megvalósulások közül megnevezhetjük a makói cserkészek és szegedi egyetemista fiatalok Mustó Péter jezsuita atya vezetésével végzett éjszakai szentségimádását, szentmiséjét. /A hely és a környék egyébként kitűnően alkalmas - főleg nyáron - lelkigyakorlatok tartására is. / De megemlíthetjük pl. az egyik közelmúltbeli, ősszel megtartott búcsút is, melyen részt vett több pap mellett két szegedi ferences növendék is.

Elképzelések és lehetőségek tehát szép számmal vannak. Adja Isten, hogy minél több meg is valósulhasson ezek közül, s hogy minél gyakrabban betölthesse feladatát e 100 éves templom! Magam is örömmel és lelkesen készülök a szeptember eleji centenáriumi ünnepségre.

Dr. Gruber László plébános, Deszk

Megjelent Bogárzói emlékkönyvben 2007, a Marosvidék Baráti Társaság kiadásában.